Varga Mihály

Varga Mihály a Tesla központjában járt

Varga Mihály a Tesla központjában járt

Az amerikai cégek jól érzik magukat Magyarországon, ezt jól mutatja az is, hogy több mint 1500 amerikai irányítású vállalkozás működik hazánkban, amelyek mintegy 100 ezer embernek adnak munkát - jelentette ki Varga Mihály, miután magyar üzleti delegáció vezetőjeként a Tesla Fremont-i központjában tárgyalt. A minisztérium közleménye szerint a kormány további amerikai befektetéseket kíván ösztönözni Magyarországon.

Kormányzati fordulat jön a cafeteria-javaslatban?

Varga Mihály pénzügyminiszter nem zárta ki, hogy a jövő évi adótervek még módosulhatnak és változhat bizonyos "cafeteria" elemek kedvezménye. Ezek alapján elképzelhető, hogy enyhül a kormányzati szigor a pénztári befizetések és kockázati biztosítások esetében.

Varga Mihály: nyár végére készül el a nagy javaslatcsomag

A versenyképességi tanács két javaslatcsomagot tárgyalt meg a keddi ülésén. A jegybank 180 pontból álló anyagát és az innovációs minisztérium javaslatait - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter. Az ITM tárca javaslatait Palkovics László innovációs miniszter foglalta össze az ülést követő sajtótájékoztatón.

Varga Mihály néhány órán belül bejelent

Varga Mihály kedd délelőtt 10:40-kor sajtótájékoztatót tart a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követően. A Portfolio élőben tudósít az eseményről.

Varga kirendeli a felügyelőket a kórházakhoz

A Népszava információi szerint a nyári szabadságok után, kora ősszel már meg is érkezhetnek a Varga Mihály által jelzett költségvetési biztosok a kórházakhoz.

Videóban mondjuk el, mit okoz Varga Mihály áfabejelentése

A pénzügyminiszter kedd este az InfoRádió Aréna műsorában egészen konkrétan fogalmazott, amikor a kedvezményes lakásáfa 2019 utáni jövőjéről kérdezték. Videóban értékeltük a bejelentést.

Varga Mihályt is meghallgatná a bizottság a forintgyengülésről

A jövő évi költségvetésről és annak megalapozásáról szóló törvényjavaslatok összhangban állnak az alaptörvény rendelkezéseivel, továbbá megfelelnek a magyarországi és a nemzetközi jogszabályoknak is - mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén szerdán Budapesten.

Nemcsak neked fáj a gyenge forint, hanem kivégzi Orbán Viktor legféltettebb álmát

Idén tavasz óta tartósan és fokozatosan értékelődik le a forint, az euróval szembeni árfolyama megcsípte a 330-as szintet is és ha ez így marad az év végéig, akkor abból az államháztartásnak is gondja származhat. A tartósan gyenge forint ugyanis átírja az államadósság-számokat és eltűnhet a csökkenő pálya az év végére. Számításaink alapján bemutatjuk, mennyire kell félnie a kormánynak.

Brutális lakásdrágulás jöhet! - Vége lehet az 5%-os áfának

Varga Mihály pénzügyminisztert kérdezték az Inforádió Aréna című műsorban, többek között az 5%-os lakásáfa hosszabbításával kapcsolatban, amire elég egyenes, már-már egyértelmű választ adott. "Nem tervezünk hosszabbítást, 2019. december 31-ig van ez az adókedvezmény... Arra bíztatok mindenkit, hogy aki tudja, eddig az időpontig vegye igénybe ezt az adókedvezményt!" - fogalmazott a pénzügyminiszter.

Varga Mihály: három programra épül a versenyképességi javaslatcsomagunk

Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács keddi ülését követően tartott doorstep sajtótájékoztatót a Pénzügyminisztériumban. Elmondása szerint a tanács több javaslatcsomagra építi saját versenyképességi ajánlásait, melynek kidolgozása július után kezdődhet. Most első körben a kereskedelmi- és iparkamara javaslatait tárgyalta meg a versenyképességi tanács. A tájékoztatóról készült videónk megtekinthető a cikk végén.

Varga belengetett egy új programot

A jövő évi költségvetéssel a kormány egyszerre garantálná az ország anyagi és fizikai biztonságát - jelentette ki a Magyar Időknek adott interjújában Varga Mihály pénzügyminiszter.

Megszólalt Varga a forint zuhanásáról

A KSH által ma közzétett béradatok kommentálása kapcsán Varga Mihály pénzügyminiszter a forint árfolyamáról is megszólalt az M1 aktuálison, éppen aznap, amikor 326 felett új 3,5 éves mélypontra bukott a forint az euróval szemben és megközelítette a történelmi mélypontot.

Budapesten nyit irodát a Nemzetközi Beruházási Bank

A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) Budapesten nyit regionális irodát - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter, miután egyetértési nyilatkozatot írt alá Nyikolaj Koszov bankelnökkel.

Varga megígérte: felére csökken az adóadminisztráció

A NAV amellett, hogy 2021-re papírmentes hivatallá válik, a hozzá beérkező adatok felhasználásával a vállalkozásoknak a lehető legtöbb bevallását kiajánlja, ezzel felére csökken az adóadminisztráció - jelentette be Varga Mihály a NAV vezetői értekezleten, amelyen bemutatta Sors Lászlót, az adóhivatal új vezetőjét.

Olyat léphet az Orbán-kormány jövőre, amire 10 éve nem volt példa

Hozott is a kormány valamit a 2019-es költségvetéssel, meg nem is - az egyik magyar népmese története ugrott be számomra, amikor a jövő évi büdzsé legfőbb tulajdonságát akartam meghatározni. Azzal ugyanis, hogy a kormány nem bolygatta meg nagyobb jelentőségű adóintézkedésekkel, vagy éppen kiadásnöveléssel a költségvetést, egyfajta stabilitást tett le az asztalra és a befektetők felé ez fontos üzenet. Közben azért van egy komolyabb béremelésre tett ígéret, azonban ez csak ősszel lehet aktuális, viszont mértéke 25-30 százalék lehet.

Varga ismertette: nem lesz szja-csökkentés, de lesz állami béremelés

Szerda délután 2 órakor a Parlamentben Varga Mihály pénzügyminiszter beterjesztette a 2019. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. A tárcavezető kiemelte a sajtótájékoztatón, hogy az adórendszerben nagy változások nem várhatóak, marad a 15%-os szja-kulcs, miközben a közszféra béreinek emelésére készül jövőre a kormány. Egy termékkörben képzelhető el az áfakulcs csökkentése, a lakásáfa kedvezményes kulcsáról viszont később dönt a kormány.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.